Tegnap valahogy egész nap nem sikerült utolérnem magam a házimunkában. Barnus nyűgös volt, biztos a melegtől, vagy a nagy üveg főzeléktől, amit életében elsőre, de úgy befalt, hogy még én is meglepődtem, vagy talán érkezik első kis fogacskája, mindenesetre úgy döntöttem, nem erőltetem én a teendőimet, fogom a kicsit, és kicsücsülünk az árnyékba, ott legalább jár a levegő, és várjuk a nagyfiam az oviból. Gyönyörűen csicseregtek a madarak, a levegőben a szomszéd frissen vágott gyepének illatát hozta a gyönge szellő. Felsóhajtottam. Igen, ez nagyszerű dolog! Micsoda csend és békesség!

Egyszer csak valaki megkopogtatta a kaput. Egyik kedves gyülekezeti tagunk kisfia állt ott, kezében egy nejlonzacskó, és Pali bácsit kereste. Mondtam, jöjjön be, nemsokára hazaér a férjem. Félénken belépett az udvarra, hellyel kínáltam, leült. Egyszavas válaszokat adott a feltett kérdéseimre, próbáltam vele beszélgetni, kedves lenni, elvégre a vendégem. Nem fogadott el egy pohár vizet sem, csak várta Pali bácsit.

Szomorú előzménye van ennek a kialakulóban levő nagy barátságnak Pali és a kisfiú közt. Mivel előfordulhat, hogy ő is olvassa, vagy az osztálytársai ezt az írást, nem az eredeti nevét fogom használni, mert nem szeretném, ha bárki cikizné emiatt. Nevezzük most Péternek. Peti egy évvel ezelőtt elveszítette az édesapját, akkor 11 éves volt, hirtelen szívmegállás, nem tudtak rá semmilyen magyarázatot adni az orvosok, hogy történhetett, előfordul ritkán az ilyesmi. Van egy öt éves kishúga is, és az anyukájuk nagyon nehezen boldogul azóta. Anyagilag is, de lelkileg főleg nehezen dolgozza fel a férje halálát. Ám ez a kisfiú-nagyfiú /nem is tudom, melyik illik rá jobban, mert 12 éves, testben nagynak tűnik, de lélekben még gyermekszíve van/, magába zárta a gyászát, és az édesapja elvesztése feletti fájdalmát. Nem barátkozik, nem nagyon beszélget, de egy dolog hajtja: tudásvágy. Elhatározta, hogy rendőr lesz, ha törik, ha szakad, mert ígéretet tett édesapjának mikor még élt, és egyszer majd, ha valóra vált az álma, a rendőrautójával a temetőkertbe hajt, odaáll az apukája sírjához, és reméli, onnan fentről apa büszke lesz rá. Édesanyjától tudok erről a titkos álmáról, ő maga magától soha nem mesélné el senkinek, legfeljebb az anyukájának. Annyira zárkózott.

Szóval ott üldögélt, én járkáltam fel-alá Barnuskámmal a karomon, és csevegni próbáltam. És meglepő módon életében először fogadta a szavaimat. Elértem a szívét. Egy kis csücskét legalább is. Elárulta, hogy azért jött, mert Pali bácsit meg szeretné kérni, segítsen neki megtanulni a töri "tételeket" /ötödikes, de van náluk töriből év végén egy kis felelés, ők vizsgának hívják/, mert neki egyedül nem sikerült. Nem árultam el neki, hogy én is tudnék segíteni, láttam rajta, ő nagyon Pali bácsit akarja. És végül hazaért, és ott a kertben nekiestek. Néztem az előszedett papírlapokat - 10 "tétel", őskortól az ókori róma bukásáig!!! Hát, gondoltam, biztos nem egy nap  alatt adta fel a tanár néni ezt az egy tanévet felölelő tanulni valót. Ő állította, hogy igen. Jó, elkezdték. Kezdtük, mert én is ott ücsörögtem, és valami történt ebben a kisfiúban. Meglepődött, izgalmat láttam felcsillanni a szemében, mikor meglebegtettük előtte a történelem valódi szépségét, mikor rávilágítottunk, hogy mire való törit tanulni. Elámult a spártai gyerekek sorsán, hogy hétévesen elszakították őket az anyjuktól, és katonát faragtak belőlük, pedig azok is éppolyan kisfiúk voltak, mint ő maga. Aztán meséltem neki személyes élményeimet a Colosseumban tett látogatásomról, ahol öldökölték a rómaiak a keresztényeket, és megint elámult. Nahát, ez benne van a Bibliában is! - kiáltott fel lelkesen. Aztán ahogy telt az idő, egyszer csak váratlanul keservesen sírva fakadt. Teljesen megdöbbentett. Ez a kamaszbőrbe bújt fiúcska úgy zokogott, hogy a szívem is belesajdult. Pali megölelte, én nem mertem, tudtam csak tőle fogadja el. "Nem fog sikerülni, Pali bácsi! Ha hazamegyek, nem tudok tanulni! Otthon nem lehet... - zokogta. Összenéztünk a férjemmel. Persze, hogy tudtuk mi miről beszél. Otthon zűrzavar van, egymás hegyén-hátán élnek, több generáció együtt, szomszédok, azok gyerekei, ismerősök folyton náluk lógnak, mivel nincs munka, otthon ordibálnak, hangoskodnak, patvarkodnak, jobb híján.

Megindult a szívünk. Elkezdtünk neki mesélni saját bizonyságainkról és Isten nagyságáról. Meséltünk neki főiskolás vizsgáinkról, hányszor de hányszor akadt olyan, hogy nem tudtunk a tételek, könyvek feléig sem eljutni a tanulásban, de Isten mindig megáldotta azt a kicsit, amire képesek voltunk. Nemhogy nem buktunk meg, de ötöst kaptunk. Bátorítottuk, hogy legalább azt a néhány tételt, amit tud, alaposan olvassa még át, mondja fel, és a többit olvasgassa, amíg bírja. Utána pedig tegye az Úr kezébe a tételeket, képletesen, és kérje meg, a többit tegye Ő hozzá. Imádkoztunk, és a Szent Szellem azt a mosolyogtató tényt közölte rajtam keresztül vele és velem is!, hogy Isten maga a TÖRTÉNELEM! Nincs jobb "súgó", mint Ő maga. Ha a mi kicsinket hittel Elé tesszük, ő megsokasítja, kipótolja, szavakat ad a szánkra. Még sírt, de már látszott, hogy kezdenek a könnyei felszáradni.

Emlékeztettem az álmára a rendőrpályával kapcsolatban. Ahhoz - mondtam neki, történelemből különösen jó jegyeidnek kell lenni. Ne elégedj meg a hármassal, az nem jó jegy, akármit mondanak otthon. A legjobb akarj lenni.

Valahogy ez a srác más, mint a többi. Tudásvágy hajtja, kiviláglik a társai közül. Többet akar az élettől, mint tengeni-lengeni a haverokkal, diszkó, buli, csajok, cikizik is ezért az utcabéliek, sőt még a nagymamája is "lebuzizta" emiatt. Pedig ő nem meleg, csupán nem ezek a dolgok érdeklik. Valami nagyobb. Kikerülni onnan, ahol él, felül emelkedni önmagán, segíteni anyukájának és a kistestvérének, felelősen, szeretettel.

Tegnap zártam igazán a szívembe Pétert. Lelkem mélyéből megszerettem. Ezt a tinédzserbőrbe bújt, gyermeklelkű, őszinte, cigány kisfiút.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.