Kína jövőre nyári olimpiai játékokat szervez, ami minden idők legdrágább és leglátványosabb világversenyének ígérkezik. A kínai nép minden erejét, bölcsességét, tudását beleadva igyekszik megmutatni a nyugat felé, hogy egy nem kapitalista ország is képes lenyűgözni a versenyre érkező és tévéképernyők előtt ülő többmilliárd nézőt és a verseny résztvevőit. És sikerülni is fog nekik. A külcsíny mindig is ment nekik. Csillogó-villogó sárkányfejek, aranyló pagodák, toronymagas luxushotelek... S közben, ha kitekintünk szállodai szobánk ablakán mit látunk? Szeméttelepet és nyomornegyedet. Ezt láttam én, egyszerű utazó saját szememmel.

Gimis éveimben egy világhírű gyermek -és ifjúsági kórus tagjaként meghívást kaptunk Pekingbe, egy kórusversenyre. Nagy volt az izgalom, hiszen a karnagyunk közölte, hogy a 60 lányból csak 20 utazhat. Szerencsére benne lehettem az utazó keretben, így nemsokára landolt a gépünk Peking repterén. Előtte egy nappal érkeztünk csak meg Llangollenből, Wales-ből, ott kb. 12 fok lehetett, eső és köd szitált, ahogy az angliai éghajlatra jellemző, ám mikor kiléptünk a gépünk ajtaján, Pekingben a közel 100%-os páratartalom és a 35 fok árnyékban, letaglózott. 36 órája nem aludtunk már, a fáradtság is rájátszhatott, de aznap nem volt erőm kinyitni a csipám, hol is vagyok. Nem is fogtam fel igazán.

Másnap reggel aztán "kontinentális" reggeli fogadott, rántotta tojásporból, rizs, kóla, gőzgombóc, tengeri herkentyűk, és a pincérek vihogása arra a kérdésre, hogy kaphatnánk e cukrot a jázminteánkba. Angol tudásuknál csak udvariasságuk volt mélyebb. Bár a szállodára nem lehetett kifogásunk, szponzoraink igyekeztek elkényeztetni bennünket, már a repülőgépen v.i.p. osztályon utaztunk. Ötcsillagnál nem érték be kevesebbel, így volt szerencsénk megtapasztalni a monszun félelmetes dübörgését az étterem üvegtetején keresztül. Folyton attól rettegtünk, hogy be fog szakadni. Egyben maradt. Valamit tudnak ezek a kínaiak...

A kórusverseny rendben zajlott, bár ott is akadt furcsaság szép számmal. Míg mi a nyugati civilizáció gyermekeiként a nyugati normák szerint zajló versenykörülményekhez voltunk szokva, miszerint csöndben üljük végig egymás szereplését, a zsűri eredményhirdetését, stb. Ehhez képest - a két kötelező kínai mű közben folyamatosan beletapsoltak - nagyon fura volt -, egyfolytában beszéltek, felálltak, járkáltak, eszegettek. Mintha egy focimeccsen lettünk volna. De azért nem bántom őket, amúgy nagyon kedvesek voltak.

Ebéd:

Minden nap - két héten keresztül - valódi tortúra volt, távolkeleti konyhához nem edzett gyomrunk számára. A húgom a második napon megkóstolt valami kockacukor kinézetű, birsalmasajt állagú, sárga izét, ami művészien volt felhalmozva egy tálra, utána zöldülő arccal, szó nélkül kitámolygott a mosdóba. Azt mondta, olyan volt, mintha tömény penészt evett volna, fűszerezés mentesen. Még jó, hogy rizst, kólát és görögdinnyét lehetett találni az asztalokon, mert szegény attól kezdve a nagyi lekvárján és némi kekszen kívül csak ezt volt hajlandó fogyasztani. Volt aztán még majomagyvelő, amit kis majmok agyából merítenek, kakasfej taréjjal, szemmel, mosolygósan, zselés izék a tengerből, kiskutya, és még sorolhatnám. Tényleg igyekeztek nekünk minden tájjellegű érdekességet feltálalni. Az étvágyunkat a leginkább egy kínai operaénekesnő hozta meg, aki jellegzetes vinnyogó hangjával néha ki akart minket űzni a világból. De legalábbis az étteremből. Egyszer elvittek bennünket egy McDonald's-ba, nagyon boldogok voltunk, hogy most végre "hazait" eszünk! Nekikészültünk, előke, kés, villa... beleharaptunk a hambiba, és csodák-csodája, annak is "kínai" íze volt! Nem tudom néven nevezni azt az ízt, meg kell kóstolni. Az a tipikus szójaszószos kulimász volt rajta, amit annyira nem szerettünk ott.

A látványosságok azért lenyűgöztek. A Nagy Fal tiszteletre méltóan magasodott előttünk, amíg a szem ellátott, és bár nagy volt a hőség, a nap kegyetlenül tűzött, és közel százezer turista körözött körülöttünk, nagyszerű élmény volt. Kicsit azért beárnyékolta örömünket a rengeteg kínai árus, akik bagóért adták portékáukat, a kosz, vizeletszag és falfirkák. De így meg legalább kicsit otthon érezhettük magunkat. Mintha csak valamelyik pesti metro-aluljáróban jártunk voljna...

A Shaolin-templom valóban izgalmas látnivaló volt, kiváltságosnak érezhettük magunkat, hogy akkoriban beengedtek bennünket gyerekeket. Csak a kínai szervezőnknek volt köszönhető. Félelmetes bemutatót láthattunk, és hát én annak idején karatékaként könnyesre sírtam a párnám az átélt élményektől.

Piacoltunk is, és ekkor értek először a legmegdöbbentőbb élmények. Kis, alig totyogó apróságok tipegtek elő pucéran, mindössze egy hátul kihasított bugyogóban a sárkunyhók mélyéről, éhesen, és kéregetve néztek ránk, "nagy és gazdag" európaiakra. Tartották csöppnyi tenyerüket, és elszégyelltem magam alázatos tekintetük láttán. Ugyan, ki vagyok én?! A legszégyenletesebb azonban az volt, mikor egy bútorgyárban is látogatást tehettünk, és a dolgozók, kb. 1000-en, szó szerint elénk gurítva a veres szőnyeget, sorfalat állva tapsoltak nekünk. De minek?! Kinek?!

Szeméttelep, nyomornegyedek, szegénység, kosz, bűz - ellenpólusként - szépség, értékek, hagyományok, nagyszerű, vendégszerető emberek, művészetek, vallás, filozófia... sorolhatnám. Kína nekem az ellenpólusok országa marad mindig. Próbálhat a kínai rezsim bármit elhitetni a tudatlan nyugattal, elég csak beleízlelni Kína levegőjébe, megsimogatni egy árva kis tündér pofiját, akinek nincs mit ennie, elég csak azokba az agyonhajszolt, rabszolgamunkát végző emberek szemébe belepillantani, akiket volt szerencsém látni.  Nem könnyű nekik ott.

De most készülnek az Olimpiára! Az igazat megvallva, már 1993 óta készülnek egyfolytában, hiszen ottjártamkor már a repülőtéren hatalmas transzparensek hirdették, hogy Bejdzsing - vagyis Peking szeretettel vár mindenkit a nyári olimpiai játékokra! A képeken kínai versenyzők, nyakukban "már" ott lógtak a megszerzett aranyérmek is! Tudtak valamit! Most, 15 évvel később végre elmondhatják:

Bejdzing iz véting for ju - Peking vár rád!

Hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.