Megint gyötör az álmatlanság, és ilyenkor rengeteg minden jár a fejemben. Jó volna mindent, mindent hátrahagyni, elfelejteni, valóban "homokba írni" azt, amivel megbántott más...

Bevallom, most nem vagyok túl örömteli, de ez ne lombozzon le senkit, mert habár sokszor meg is roggyan a térdem, talán el is esem olykor, de Krisztus kegyelméből felállok és megyek tovább. Van Reménységem, ezért érdemes tovább küzdenem, és most is erre igyekszem szegezni a tekintetemet.

Van egy hely, ahol mindig új erőre kapok, ez a hely pedig a Kereszt. Szeretek ott időzni, még ha mások ezt gyengeségnek is titulálják, mert nem szégyen gyengének lenni, ha közben tudom, hogy Krisztus erős bennem, ha tudom, hogy bármilyen nehéz is az az élethelyzet, amiben jelenleg Isten formál, Ő tartja kontrollja alatt a dolgaimat. 

Szeretem Őt. Nem tudok mást mondani, csak egyszerűen szeretem. 

Mostanában itt a blogtéren is egyedül maradtam kissé, nem nagyon látogatnak be hozzám a vélt vagy valós barátok, ismerősök, hívő testvérek. Nem tudom mi az oka, talán én nem vagyok túl színes egyéniség számukra, vagy túl unalmas, hogy folyton csak Jézusról tudok beszélni, de úgy döntöttem ezelőtt sok évvel, hogy soha nem akarok embereknek megfelelni. Csakis Jézus "elvárásaihoz" szeretnék hűséges lenni, amennyire kegyelemből képes vagyok rá. Lehet, ezzel a "népszerűségi" indexem egyre laposodik, de kit érdekel? Nem népszerű szeretnék lenni, hanem egyszerű. És amennyire tőlem telik, hiteles Isten és az emberek előtt.

"Erős vár a mi Istenünk" - olvashatjuk a Zsoltárokban, és mennyire igaz ez. Ha mindenki magamra is hagy, az Úr velem van és fogja a kezem. Minden élethelyzetben megtapasztaltam, mióta átadtam neki az életem, hogy nem hagy cserben, nem ún rá a gondolataimra, Ő úgy szeret, ahogy vagyok, nem kell előtte megjátszanom magam, magamra erőltetnem egy mindig mosolygós keresztény húszdolláros vigyorát, amit mindig is gyűlöltem, hanem önmagam lehetek. 

Azért bevallom, fáj hogy elmaradtak körülöttem az emberek. Isten azért teremtett társat Ádám mellé, mert látta, hogy nem jó neki egyedül. Mégis sokszor vakok vagyunk észrevenni, hogy jólesne olykor, ha megszorítaná valaki a kezünket. Isten embereken keresztül is szolgál felénk, nemcsak "online" a Szent Szelleme által a Szentíráson, prédikációkon, a "szamár" száján keresztül. Szükségünk van az ölelésre, a simogatásra, a jó szóra, mint a növényeknek a napsütésre és az esőre. 

Mivel mostanában ebből - nem panaszkodom, csak őszintén bevallom - nem túl sok méretett a számomra, igyekszem minél több embernek én segítségére lenni. Isten is elénk szaladt, mikor tékozló fiúként messze jártunk Tőle. Én is inkább erre igyekszem fókuszálni, inkább adok, ha tudok, és ha időnként mégis elér egy simító szó, egy kedves lelki ölelés, hát hálásan fogadom és megköszönöm. Nem mert különb lennék bárkinél is, hanem kegyelemből.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.