Sosem voltam még ilyen szomorú. Talán csak mikor édesapámat temettük. A mai napom, illetve az eltelt néhány, amit magam mögött tudhatok, igazi embert próbáló időszak. Valaki, aki hozzám igen közel álló személy, azt mondta reggel, hogy nem szeret velem beszélgetni, mert folyton csak panaszkodom, kesergek, a múlton rágódom, és nem tudok felejteni. Fetrengek az önsajnálatban, önző vagyok, nem törődöm másokkal és nem érdekel, mit hoz a holnap.

Azon gondolkodtam eddig a percig, vajon mennyire lehet őszinte egy keresztény a blogjában? Mennyire taszítja el az őszinteségével az Istent kereső, őszinte szívű embereket? Vagy épp ellenkezőleg, a tükörbenézés által megláthatják azok, akik úgy vélik, mi keresztények a "könnyebb" utat választottuk, hogy az életünk mégsem fenékig tejfel? Hogy nem különbözünk mi semmi egyébben a többségtől? Én úgy vélem, csupán egy dologban térünk el a többségtől: a bennünk lakozó Krisztus miatt. A küzdelmek egyformán a mieink, a félelmeink nagyon is hasonlóak, a harcaink talán más ellen irányulnak, mert tudjuk, ki az ellenség, és próbálunk nem az ember, hanem a mögötte megbúvó szellemiség ellen menni. De alapvetően nem különbözünk.

Nincs kovakőből az arcunk, a fájdalom nekünk is éppolyan kínkeserves, az öröm pont annyira fergeteges, mint azoknak, akik a világban vannak.

Szóval, mint mondtam, megkaptam a "magamét". Hogy igaza volt e az illetőnek? Azt hiszem, sokmindenben, és ez a legszomorúbb. Ha már ő is így lát engem, ha már ő is észrevette, akkor lehet benne valami. És ez önvizsgálatra indított.

Magamba nézni nem szeretek. Ki szeret? De tudom, hogy időnként nagyon fontos és elkerülhetetlen, különben honnan tudhatnánk, hogy "mosakodnunk" kell? És bizony nem tetszett, amit ma ott találtam. Szellemi nagytakarítás kellett, teljes NAGY HÁZALAKÍTÁSSAL. És nem bántam meg. Tudom mindenkinek ajánlani, hogy ne teregesse ki a szennyest, hanem gyorsan mossa ki a ruháját a Bárány vérében, és minden porcikájával térjen vissza az Úrhoz, ha elkóborolt, ha bepiszkolta magát, mert Krisztus mennyasszonyához csak a fehér ruha illik. És tudtommal, én is az volnék... Ígyhát, szellemi seprű, portörlő, felmosó... - munkára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.