Máté 21:1-11

Jézus bevonulása Jeruzsálembe

Ha egy nagy városba híres ember érkezik, az mindig vonzza a tömegeket, nagy sereg lesi, ünnepli a hírességeket, elnököket, uralkodókat, királyokat. Barack Obama elnöki beiktatására például közel két millió ember volt kíváncsi. Ha elterjed a híre, hogy a pápa valahol tiszteletét teszi, szintén százezrek kíváncsiak rá, szeretnének a közelébe kerülni, vagy csak egy pillantást vetni rá.

A világ legfontosabb személyének érkezését azonban nem övezte ekkora tiszteletadás. Holott a Szentírásban azt olvashatjuk, hogy Ő a Királyok Királya és Uraknak Ura. Igaz, sokaság itt is volt, de ugyanaz a tömeg nem sokkal később már azt kiáltja a "Hozsánna Dávid fiának!" helyett, hogy "feszítsd meg!". És habár Ő volt minden idők leghatalmasabb uralkodója, aki Jeruzsálemben, vagy a Föld bármely országában megérkezhetett vagy valaha is érkezhetne, mégsem királyi pompával fogadták. Nem drága limousine-on érkezett, csak egy egyszerű szamárcsikó hátán. Nem volt tüzijáték vagy légiparádé, csupán pálmaágakat lengettek az út mentén állók. A ruhája sem királyhoz méltó volt, csak egy egyszerű gyolcs. Mégis ez volt minden idők legfontosabb bevonulása. Nem mintha azelőtt Jézus nem járt volna Jeruzsálemben. Természetesen rendszeresen járt oda, életében sokszor tiszteletét tette ott, ám az utolsó jeruzsálemi látogatása már nagyobb jelentőséggel bírt. Ezért is emeli ki ennyire a Biblia, ezért is annyira fontos nekünk, hívők számára ez az esemény. Jézus most más miatt érkezett a városba. Öt nap van még hátra a kereszthaláláig. Pontosan tudja, hogy mi fog vele történni, minek kell meglennie, hogy a világ bűneit Isten megbocsáthassa. Nem véletlen, hogy szamárcsikó hátán érkezik. A zsidóknál szokás volt, hogy a bírák szamárháton utaztak, jelezve ezzel, hogy ők hadat nem viselnek, hanem a békesség hordozói. Tehát a szamár hátán ülő Jézus jelezni szerette volna, hogy Ő most mint Bíró vonult be, de a legigazabb Bíró, aki csak létezhetett a világon. Úgy is érkezett, mint Bárány, Isten Báránya, a tökéletes, szeplőtlen, bűntelen áldozati bárány, aki feláldoztatik a világ bűneiért. Az ószövetségi időkben Isten a bűnt úgy bocsátotta meg, hogy minden évben egyszer az emberek a főpap számára hibátlan, egészséges, tiszta állatot vittek, aki a nép nevében - vérontással - feláldozta azokat, vérüket pedig az oltárra hintette. Ha Isten elfogadta az áldozatot, akkor az oltárról tűz csapott fel, és felszárította a vért, jelezve, hogy megbocsáttattak a bűnök. 

Ám Jézus eljövetelével erre többé nincs szükség, hiszen Ő, mint maga a Bárány, a nagy és ártatlan áldozat, önmaga vállalta ezt a szerepet, hogy nekünk békességünk lehessen az Atyával. Hogy bármikor mehessünk Elé és közösségünk lehessen újra Vele, hiszen míg a bűn elválasztott Tőle, ezt nem tehettük meg szabadon. Azért újra, hiszen az Édenkertben Ádám és Éva még szemtől-szemben láthatta Istent, vele lehetett éjjel és nappal, hallhatta a hangját, érezhette jelenlétét. Ám a bűnbeeséssel mindez megszakadt, és csak a kereszten állt helyre ez a kapcsolat. 

A bírákkal kapcsolatban lenne még egy gondolatom, miszerint amíg a bírák nem csak Jézus korában, most is így van, szerettek és szeretnek büszkélkedni, addig Krisztus szelíd és alázatos maradt. Egy bíró szereti az embert  a törvénnyel jól kupán csapni, de Jézus azt tanította, hogy "tartsd oda a másik orcádat is!", ha megütnek. Nem hogy soha nem üti-veri az embert, hanem örök időkig a karjában tartja és vigyázza. 

A zsidók nagy többsége, és később az egész emberiségre is vonatkozik, amit mondok, nem ismerték fel a meglátogatásuk napját. Sem fizikai sem lelki értelemben. Vártak ők egy királyra, egy messiásra, egy olyan királyra, akinek kard lesz a kezében, aki a kard egy suhintásával legyőzi az "óriást", akár Dávid egykoron Góliátot - hiszen Dávid fiát várták, és Ő valóban az is volt! . De nem azt kapták, akit elképzeltek maguknak. Kard helyett szeretetet hozott, önfeláldozást és békességet. Lelki kardja mindössze az Ige volt, ami viszont a vesék és szívek vizsgálója. Vártak ők egy királyt, aki majd megmenti őket a római elnyomás alól, és nem vették észre, hogy a leginkább nem az elnyomás miatt vannak rabságban, hanem saját bűneik miatt. Isten Kezét keresték és nem az Arcát. A saját kívánságaik és érdekeik kielégítésére és érvényesítésére kívánták Krisztust, de az nem tetszett nekik, hogy Isten szuverén, Ő a VAGYOK, akinek saját akarata van minden ember életére nézve. Úgy képzelték, majd bevonul a királyuk, megkoronázzák, és uralkodni fog az Ő királyságában. De Jézus még ma sem jött el az Ő országába. Ennek még meg kell lennie, mikor visszatér másodszor mint Úr és Király a Földre.  Első ittlétének az engesztelés,  a másodiknak azonban teljesen más lesz a célja. Ítéletet fog hozni élők és holtak felett. Ekkor már úgy fog eljönni, mint Úr és Király, aki elfoglalja az Őt megillető királyi széket, bevonul az Ő királyságába, és uralkodni is fog.

Manapság is sokan gondolják úgy, hogy Isten azért kell, hogy megadja, amire szükségünk van. Ha betegek vagyunk, gyógyulást, ha anyagi gondok vesznek körül, akkor pénzt, ha szomorúak vagyunk, örömet...stb. a VALAMIT akarjuk ahelyett, hogy a VALAKIT, a SZEMÉLYT kívánnánk, aki Ő maga. És aki ráadásként minden mást meg képes adni, ha Őbenne gyönyörködünk, ha Őt keressük először. Sokan csalódnak ezért Istenben. Mert nem azt kapták, amit vártak. Akárcsak Virágvasárnapkor Jeruzsálemben az emberek. Ezért skandálták öt nappal később Húsvétkor oly nagy meggyőződéssel, hogy "Feszítsd meg!". Hiszen nem az történt, amit ők elképzeltek. Már nem is volt olyan szimpatikus ez a Jézus, mint azelőtt. A rómaiak még mindig itt vannak a nyakukon, nem lett jobb az életük sem anyagi sem semmilyen formában, mióta itt van ez az ember... ígyhát vesszen. Természetesen mindez nem történhetett volna meg, ha az Atya erre engedélyt nem ad odafentről. Mégis elgondolkodtató.

Egyszer azt kiáltjuk: "Hozsánna a magasságban a Dávid Fiának!" "Áldott aki jön az Úr nevében!". Aztán a lelkesedésünk olyanná válik, mint a reggeli harmat. Felnyalja a reggeli nap első sugara. Nem sokára már mi is a tömegben találjuk magunkat, akik követeljük, hogy veszítsék el Őt.

Még szerencse, hogy Isten nem így bánik velünk. Ő hűséges hozzánk akkor is, mikor mi időről-időre hűtlenek leszünk hozzá. És mindig megbocsát, ha hozzáfordulunk a bűneinkkel. Ilyen nagyszerű a mi Istenünk. Nem kéri, hogy pálmaágakat lengessünk vagy tüzijátékkal ünnepeljük Őt, elég neki, ha látja a szívünkben az Érte égő szeretetünket. Megelégszik azzal, ha jól bánunk embertársainkkal és tiszteljük, szeretjük őket is. Ha elmondjuk mindenkinek, hogy Ő él, létezik, hogy nem maradt a sírban, hanem feltámadt harmadnapon.

Közeledik a péntek, mikor is Krisztus a Golgotára ment helyettem. Én ezekkel a gondolatokkal ünnepelem Őt. És köszönöm Neki, hogy minden úgy történt, ahogy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.