Ma reggel arra ébredtem, hogy dadogok. Nehezen tudom kimondani, amit szeretnék. Elég ijesztő állapot. Hogy őszinte legyek, halálra rémültem. Utoljára évekkel ezelőtt egy rémes gyógyszer mellékhatásaként volt részem ilyesmiben, most azonban semmit nem szedek, kivéve a vérnyomáscsökkentőt, és már azt is csak igen alacsony dózisban. Arra a megállapításra jutottam anyuval egyetértésben, hogy ennyire ki vannak az idegeim. Nem is gondoltam volna. Ám ha jobban belegondolok abba, ami velem történt, nincs is mit ezen csodálkozni. Utórezgések egy földrengés után is vannak, vagy legalábbis várhatóak. Az emberi lélek pedig igen törékeny, érzékeny műszer. Még a legkisebb rezdülésekre is reagál.

  Hajnali 4 óra 30. : homályosan érzékelem, hogy ébredni kéne, ilyenkor még szabad a zuhany. A szomszéd ágyak felől hangos horkolás borzolja az idegeimet, lassan az ágy szélére csusszanok, hogy ne csapjak zajt. Az éjjeliszekrényem mégis nyikorogva nyílik, kimarkolom belőle a vécépapírt, tusfürdőt, fésűt és a sampont. Köntösbe bújok, és elslattyogok a folyosó végén levő zuhanyzó helyiségbe. Hideg a víz, várnom kell, hogy a testem hozzászokjon - amihez soha nem lehet egyébként hozzászokni -, majd lassan tisztára varázsolom magam. A hajmosás a legnagyobb tortúra minden reggelen, és persze a nagy pocakomat érő jeges vízsugár sem kellemes, féltem a kicsinyemet. Végre dideregve elzárhatom a csapot, kezd oszlani az álmosság, a reggeli köd az agyamban. Mire visszaérek a szobámba, egészen frissnek érzem magam. Felkapom a Bibliámat és az mp3-at, és kisétálok a folyosóra. Szeretek kora reggel kiülni, alig van forgalom, magam lehetek a gondolataimmal. Padot fogok. Felhelyezem a fülhallgatót, minden reggel ugyanazt hallgatom. Dicséreteket. Kavarognak bennem a gondolatok. Nem bírok imádságban áttörni, képtelen vagyok megfogalmazni a lelkemben össze-vissza cikázó érzéseket, kéréseket Isten felé. "Ez már az ötödik hét!" - sikoltja folyton bennem egy hang. "És annyira félek! Istenem, ezt senki sem érti meg, senki nem képes átérezni. TE...???!" "Mikor lesz ennek vége? Mi lesz ennek a vége? Vajon életben marad a kisfiam? Vajon otthon Danikám megvígasztalódott? Hiszen este is sírva váltunk el a telefon beszélgetés végén. ...Istenem! Nem bírom azt a fájdalmat elviselni, amit apu miatt érzek! Adj erőt...! Nem sírhatok, mert ártok vele a kicsinek, és beindulhat a szülés... ki tudja, mennyi időt kell még itt töltenem. ...Istenem, szólj hozzám! Ma reggel úgy érzem, haragszom Rád. Nem értem, miért engeded meg ezeket a dolgokat az életemben. Mire jó ez az egész?! Legalább ne hallgatnál! Mondj végre valamit! Szólj hozzám, magyarázd meg, miért...! " - felnyitom a Szentírást, kétségbeesetten keresem a válaszokat a kérdéseimre, de a válasz, amit keresek már itt lüktet bennem, csak nem akarok róla tudomást venni. Valami mást szeretnék hallani. Valami sokkal bonyolultabb, "szellemibb" üzenetet várnék az Atyától. Ám Ő csak annyit képes hajtogatni, hogy közelebb akar vonni Magához. Így legalább le tudok csendesedni és képes vagyok csak Rá figyelni. Bevallom, nem tetszik a dolog. Lázadozom. Úgy érzem, hogy Isten engem, a törékeny cserépedényt, nem csupán egy kemencébe tett be kiégetni, hanem egy kohóba. Időnként olyan érzés ebben a kohóban égni és érni, mintha elevenen elégnék, az agyaggal együtt a lelkem és szívem is kisül, odalesz.

  A folyosón lassan megindul az élet, egy-két nővérke siet el mellettem, értetlenül nézik a könnyeim, amik végigfolynak az arcomon. Nyilván nem értik. Még a saját férjem sem érti. Senki sem. Miért is nehéz annyira. Miért érzem azt, miután a kisfiam megszületik, hogy az "Azkabani-fogság" lassan a végéhez közeledik, letelik, de mégsem szabadulhatok sohasem. A "dementorok" pedig a saját félelmeim, egy láthatatlan cellába zárnak. És hogy mitől félek? Még talán megfogalmazni sem tudnám. Ezer apró és nagyobb dologtól. Vajon a kis apróságom vett e levegőt az éjjel? Evett e, vagy megint azt a rettenetes csövet erőltették le a gyomrába? Kihoztam Barnuskát, végre velem alszik, de vajon lesz e elég tejem? Vajon eleget adtam e neki enni? Vajon minden rendben van vele? Lát és hall rendesen? És ha hazavihetjük - és egyáltalán mikor?! -, vajon mit kell másképp csinálnom vele, hiszen annyira apró még?...és sorolhatnám még tovább, akár holnap reggelig.

  Nem, nem értheti ezt meg senki, legfeljebb azok az édesanyák, akik hasonló kálvárián mennek keresztül az anyaságuk kezdetén. És  vannak nálamnál sokkal rettenetesebb dolgokat átélt szülők is, hiszen a mi történetünk happy-end-del végződött. Én mégis így éltem - élem - meg mindazt, ami velem történt. És ma reggel akadozik a beszédem. De majd ez is el fog csitulni, múlni, tudom. Ahogy szép lassan ráébredek, hogy minden rendben van, hogy már nem kell azok miatt a dolgok miatt rettegnem, aggódnom, amik miatt odabenn összeszorult a szívem. Ahogy belepillantok Barnabás kiságyába, és gyönyörködöm rózsás pofikájában, kerekedő vonásaiban, az arcán átsuhanó múlékony mosolyában, lassan felsóhajt bennem valami. Vége! Itthon vagyunk, gyönyörű kisfiam!

Istennel is lezajlott a nagy "mérkőzés", és megint Ő nyert. Megnyerte a szívem, és újra megtelt a bensőm hálával Felé. Hiszen minden kételyem, kérdésem, lázadásom ellenére Velünk volt, és minden rendben történt, fogta a kezem és egészséges gyermekkel ajándékozott meg bennünket. Szégyellem és sajnálom azokat a napokat, heteket, amikor a hitetlenségem győzedelmeskedett, és utat engedtem a keserűségnek. De ez már a múltté. Most más feladatokkal kell megbírkóznom, amelyek nem kevésbé aggodalomkeltők, és amelyek úgy 18-20 éven keresztül folyamatosan jelen lesznek az életemben. Mégis úgy érzem, hogy most fel tudok nézni. Megedződött a hitem abban a bizonyos kohóban. Hát ezért történt minden úgy, ahogy. Mert nagyobb és komolyabb feladatok fognak következni az életemben, amikre e nélkül a néhány hét nélkül nem lennék képes.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.