Sokat cívódtunk mostanában a férjemmel. Tökéletlenségünkhöz kétség sem fér. De mindig a "kereszt alatt" rendezzük a számlát, most is így történt. Számtalan esetben gyötrődünk kettesben, hogy fogjuk kifizetni a számláinkat, és oly sok már a teher, vívódunk, vajon mit ronthatunk el nap, mint nap, a gyülekezetünk vajon nem e a mi hibánkból nem nő úgy, ahogy Isten szeretné? Aztán bekapcsoljuk a tévét, amit gyűlölünk és szeretünk, a szeméttel ki, az értéket be, de a híreket mindig megnézzük, tudnunk kell, mi zajlik a világban. Halljuk, hogy itt földcsuszamlás - 2000 ember meghalt, ott öngyilkosmerénylő robbantott - /napi átlag: 60 ember veszti életét eképp/, valahol cunami pusztít, megint máshol az emberek egymást ölik, gyilkolják, pedig békében is élhetnének egymással. Ártatlan gyerekek halnak éhen Afrikában, Ázsiában, és a világ minden pontján. Félelmetes és gyógyíthatatlan járványok pusztítanak. Mi meg a számláinkkal vagyunk elfoglalva, a saját, apró-cseprő dolgainkkal...  Nem a magunk kényelméért lettünk keresztyének, ahogy egy idős lelkipásztor prédikálta egyszer: nem gondoljátok, hogy túl sok a "munkanélküli, hajléktalan, ingyenélő a gyülekezetekben?" Szellemileg értette ezt, nem fizikálisan, és bizony  ilyenkor elszégyelljük magunkat, hiszen Jézus arra tanít, hogy figyeljük az idők jeleit, legyünk készek arra, hogy Ő bármikor visszajöhet újból. Nem tudhatjuk, mikor lesz ez a pillanat, még maga a Fiú sem tudja a pontos idejét az Ige szerint, csak az Atya, de azt mondta a tanítványainak, hogy a jeleiből azért igencsak rájöhetünk, hogy milyen közel már az idő. Bizony véges a kegyelem, Isten szeretete végtelen, de kegyelmével addig élhetünk, míg vissza nem tér újból. Találtam egy filmet, ami pont erről az időszakról mesél, minek miért kell így történnie a világban. Szerintem mindenki felfigyelt már arra, hogy megsokasodott a fájdalom az egész Föld színén. Isten szótárában nincsen benne a véletlen-szó. Hát ezért, és talán így, a Biblia lapjairól:

Isten nem megijeszteni szeretné az embereket, és nekem sem ez volt a célom. Na, egy újabb "önjelölt próféta...!" Inkább gondolkozzunk el közösen. Magammal kezdem, és ezt komolyan mondom. Vajon készen állok e arra, hogy akármelyik pillanatban eljöhet Jézus, ahogy megígérte? Vajon első helyen áll e a szívemben Ő és a ránk bízott feladat, elmondani mindenkinek a jó hírt: Jézus feltámadt, ÉL? Vajon kész vagyok e bármikor számot adni az életemről Isten előtt? Vajon a hitem mellé párosult e jó cselekedet, és fordítva?

A bejegyzés trackback címe:

https://remenyblog.blog.hu/api/trackback/id/tr71368161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása