A férjem csudabogár. Ezer meg ezer titkot fedezek fel benne minden reggel, minden este, minden pillanatban, amit vele tölthetek. Annyi éve már, hogy a társa lehetek, és mégsem ismerem. Soha nem is fogom talán teljesen és tökéletesen. De ma reggel igazán meglepett.

Az én harcostársam és szövetségesem! Akivel - mint Dávid az ószövetség egyik történetében Dodó fiával - ketten, egymás hátának feszülve nézünk szembe az életünk ellenségeivel, harcaival!

Mint általában a házaspárok, a mi kapcsolatunk sem felhőtlen, sok hegyen, buktatón, völgyön megyünk keresztül. Nem minden rózsaszín, nem minden szép és tiszta. Sajnos.

De a ma reggel...

Nem lesz olyan nagy poén talán mások számára...

Ne várjátok a történet hatalmas, címlapra való csattanóját.

Csak annyi történt, hogy kértem tőle valamit Istennel kapcsolatban, végre megértette, meghallgatott, és átölelt. Megértett!

És csak annyit súgott a fülembe:

"Látod, kicsikém? Nem veszekedtünk! Nyertünk egy csatát! A ma reggeli győzelem a miénk, és nem az ördögé!"

A férjem, a "tüzes nyakas kálvinista" megértette a "tüzes nyakas karcsi" feleségét! Nagy dolog, aki még nem tapasztalt ilyet, nem tudhatja mekkora győzelem ez!

Hát így vagyunk mi... csetlések-botlások közepette akadnak gyönyörű, tiszta és örökké emlékezetes pillanataink is. Nagyon szeretem őt.

Nem azért, mert...

Nem akkor, ha...

Semmilyen különleges oka nincs, agapé módon: csak Szeretem - és PONT!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.