Van valaki, aki törődik velem.

Pedig nem is látott.

15 éve.

Aki nem adja fel.

Akinek számít, hogy vagyok.

Aki lelkileg is át tud ölelni, szavak nélkül is.

Akinek hallgatása is többet ér ezer mondatnál.

Hiányzik.

Várom a percet.

Az Ölelést.

Az el nem sírt könnyeket.

Az örömet.

A gyermekei mosolyában meglátni őt.

A gyermekkori önmagunkat megcsillanni a tekintetében.

Gyermekek voltunk, mikor még egymás kezét fogva bukdácsoltunk az élet útvesztőiben.

Külön utakra vetődtünk.

Mégsem felejtettük el soha a másikat.

Azt mondta, többé nem engedi, hogy újra elveszítsük egymást.

Sokat jelent nekem.

Nagyon sokat.

Igaz barát.

Testvér.

...

"Mint a kenet és jó illat megvidámítja a szívet: úgy az ő barátjának édes szavai is, melyek lelke tanácsából valók."                              

Példabeszédek 27:9

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.