Minap látogatóban voltunk anyósoméknál. Hazafelé jövet a 4-es úton számtalan lenge öltözetű, szőke, vörös, fekete, kopasz, hosszú, rövid hajú nőt, lányt láttunk. Ott ácsorogtak, mintha a buszra vártak volna. Persze nem arra vártak. Pedig ha a Nagy Mennyei Buszra vártak volna, örömmel felvették volna őket is rá.

Elgondolkodtatott a dolog. Vajon milyen lehet ott álldogálni a tűző napon, arra várni, vajon ki lesz a következő, aki a testét használja... vajon ki lesz a következő, aki pénzt nyomva a markába int és pá, ennyi volt. Vajon milyen üres és kiégett lehet ezeknek a lányoknak a szíve? Vajon hogy bírnak reggelente a tükörbe nézni? Vajon mire gondolnak "közben"? Vagy már annyira belefásultak ebbe az életmódba, hogy nem több számukra az egész annál, mintha valaki megiszik egy csésze kávét?

Vajon hogy lehetne őket megmenteni? Mivel tudnánk nekik segíteni? - ez járt egyre a fejemben.

Nem ítélkezni szeretnék felettük, senki félre ne értse. Inkább szomorú vagyok. Ennyi félrecsúszott élet, ennyi Istennek drága lélek, akik ott állnak, és a testüket, mint egy portékát áruba bocsátják. Hogy mi okból, talán nem is annyira lényeges. Talán az éhség? Vannak olyanok, tudom, akik ezért teszik, mert nincs mit adni a gyerekeknek otthon. Talán a munkanélküliség? Vagy a minimálbér nem túl kecsegtető a számukra, amit kínálnának ennél sokkal hosszabb munkaidőben?

Nem tudom. Biztos, hogy akik teszik, lenne rá megfelelő magyarázatuk. Mi pedig, akik nem vagyunk benne, jól fejbecsapnánk őket egy nagy lelki bunkóval, aztán rájuk vágnánk az ajtót, hogy alo mars!

Jézus is ezt tette volna a helyünkben? Mi olyan könnyen ítélkezünk emberek felett, mintha különbek lennénk bármelyiküknél is. Igen, mi nem áruljuk magunkat férfiaknak. De talán ölünk a nyelvünkkel, pletykálunk másokról gonosz dolgokat, csalunk az adóval, becsapjuk a boltost, ha nem veszi észre, hazudunk, füllentünk, bántjuk a másikat, megcsaljuk a párunkat, akár tettel, akár csak gondolatban... soroljam még? Nem vagyunk különbek senkinél.

Jézus idejében élt egy parázna asszony. Közismert volt a maga városkájában. Fűvel-fával összefeküdt, házas férfiakkal és egyedülállókkal is egyaránt. Pénzért és pénz nélkül is. Kiközösítette a társadalom, annyira, hogy ha átment az utcán, az emberek az út túloldalára mentek át, mert nem voltak hajlandóak egy levegőt szívni vele. Ezt történelmi leírásokból tudhatjuk, a zsidók így bántak a parázna asszonyokkal. Meg nem kövezték, de ezen kívül csak megvetés járt neki.

Szóval ez az asszony egyszer betért abba a házba, ahol Jézus egy farizeusnál vendégeskedett. Sírva borult az Úr elé, és könnyeivel mosta a lábát. Utána a hajával törölte meg. A farizeusok felszisszentek, hogy hogy merészel ez az undorító nőcske ide egyáltalán bejönni?! És ráadásul Jézus megengedte neki, hogy ezt tegye?! Hát hogy képzeli?!

Jézus csak nézte az asszonyt, a könnyeit, aztán az alabástrom szelencét, ami tele volt drága kenettel, és hagyta, hogy megkenje a lábait vele. Megindult a szíve iránta.

A farizeusok, akiknél vendégeskedett, egyre jobban háborogtak magukban, de Jézus pontosan értette a gondolataikat is. Azt mondta nekik:

"Látod e ezt asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál. Ez pedig könnyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg. Engem nem csókoltál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni. Olajjal az én fejemet nem kented meg: ez pedig drága kenettel kené meg az én lábaimat. Minekokáért mondom néked: néki sok bűne bocsáttatott meg, mert igen szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.

És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bűneid."                                  (Lukács 7:44-48)

Micsoda kegyelem és micsoda szeretet! Azt gondolom, ez a kulcs azok felé, akik ennyire mélyre estek. Nincs köztünk különbség, újra mondom. Mindegy, hogy az ember egy méterrel vagy négyszáz méterrel van a víz alatt - így is, úgy is meg fog fulladni!

Tehát a kegyelem mindenkié, és nekik is szükségük van a szeretetteljes hozzájuk fordulásra, mégha a szívük, ami valószínűleg az átélt dolgok miatt kőkemény jég, vissza is utasít. Sokakat ismerek, akiknek a szíve megolvadt hasonló életmódjuk folytatása közben, mikor rájuk talált az Igaz Szeretet. És attól fogva soha többé nem szorultak arra, hogy a testükből éljenek, mert Isten gondoskodása minden napon velük volt, el nem hagyta őket.

Ahogy az autó ablakán át bámultam őket, imádkoztam csendben. Uram! Fordítsd Feléd az ő összetört szívüket! És bocsáss meg nekünk, embereknek, ha elítélünk bárkit, aki ennyire mélyre került. Add, hogy a kezünket nyújtsuk feléjük, és ne ujjal mutogassunk rájuk! Mert nekünk is sokat elengedtél, nagyon sokat...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.