Ki az Igazi Barát? - okfejtéseim
2008.09.23. 07:58
Mindenki tudja, milyen elveszíteni valakit. Ennél nem kell fájdalmasabb élmény. Nyilván ennek is vannak fokozatai asszerint, hogy mennyire álltunk közel az illetőhöz, aki elment. Vannak, akik szűkölve vonyítanak, akár az árva kiskutya, ha siratja a gazdáját, vannak akik viszont csendben nyelik a könnyeiket. Én azt hiszem ehhez a kategóriához sorolom magam, uralkodom az érzelmeim felett, habár időnként nekem is vonyítani volna kedvem... /És persze olyanok is, akik a megkönnyebbüléstől vagy az örömtől sírnak, ha végre megszabadultak attól, aki oly sok éven át fájdalmat okozott nekik. De most nem erről a kategóriáról szeretnék írni./ Így vagy úgy, a bajban mindig jól jönnek a barátok. Már ha vannak. Sokszor megfogalmaztam eddigi életem során, hogy a "barátok" mindig akkor hagynak cserben, amikor a legnagyobb szükség volna rájuk.
"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik." - olvashatjuk a Szentírásban. Igen, ez jó mérce. De mielőtt bárki szemében a szálkát keresném, a magaméból kell a gerendát kivennem. Én vajon milyen barátnak bizonyulok?
Pozitívumaim:
- megértés
- együttérzés
- segítőkészség
- szeretek adni
- jó lelki szemetesláda vagyok
- tudok hallgatni
Negatívumok:
- iszonyú feledékeny vagyok /ez vonatkozik a telefon felemelésére, és a barátok feltárcsázására, szülinapokra, névnapokra, házassági évfordulókra/
- eléggé magamba fordulós típus vagyok, és egy ideje nehezen viselem, ha látogatót kell fogadnom /bizonyára a kismamaságomból következik, hogy beszűkült az életem, de ez nyilván nem mentség/
Most senki ne próbáljon mérleget állítani, mert egyből úgy tűnne, hogy mennyiségre mennyire ajnározom magam. Holott a negatívumaim messzemenően verik az erősségeimet. És ez rémes. Szembe kell néznem minden rossz tulajdonságommal, őszintén, és ha nem is sikerül megváltoznom, meg kell próbálnom Isten segítségével növekedni. Hiszen valószínűleg ez az oka, hogy most, a legnagyobb szomorúság közt majdnem egyedül maradtam.
Igaz, csak majdnem. Vannak egyen-ketten, akik kitartottak. Ők azok, akik talán úgy szeretnek, ahogy vagyok. A hibáimmal, a feledékenységemmel és a hülyeségeimmel együtt. Elfogadnak és fogják a kezem. Gondolok itt a férjemre, aki a legeslegjobb barátom, vagy amerikai barátainkra, akikkel együtt húzzuk az igát a misszióban. Vagy a családomra, akik kicsi koromtól fogva ismernek, és soha nem fordítanának hátat nekem. Ahogy én sem nekik.
A téma egyébként azért merült fel bennem ma éjjel, mert van egy kedves "barátnőm", aki habár tudja, hogy elveszítettem az édesapámat, még egy részvét-sms-t sem eresztett meg, és nem tudom mire vélni. Pedig két hete történt immár az eset. Nem erőszakolom magam senkire, nem futok olyan szekér után, ami nem szívesen vesz fel, csupán nem értem. Úgy érzem, én megtettem volna érte, amire vágyódtam. Csupán egy sms, vagy egy kedves hívás, hogy gondolok rád és imádkozom érted... - jójó! mondhatjátok, hogy épp fennen írtam, milyen feledékeny vagyok felemelni a telefont, de ilyen esetben soha, de soha nem felejtettem még el senkit. Fáj. Nem ítélkezem felette, de nem értem őt. Rosszul esik.
Talán csak azt kaptam vissza, amit adtam.
Jó lecke ez a számomra. Egyrészről ez az eset is rávilágít, kik az igazi barátai az embernek, másrészt megtanít arra, hogy alaposabb önvizsgálatot kell tartanom, és jobban oda kell figyelnem másokra. Hogy legalább legközelebb, mikor a másik kerül hasonló helyzetbe, foghassa valaki a kezét. Én.
"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik." - olvashatjuk a Szentírásban. Igen, ez jó mérce. De mielőtt bárki szemében a szálkát keresném, a magaméból kell a gerendát kivennem. Én vajon milyen barátnak bizonyulok?
Pozitívumaim:
- megértés
- együttérzés
- segítőkészség
- szeretek adni
- jó lelki szemetesláda vagyok
- tudok hallgatni
Negatívumok:
- iszonyú feledékeny vagyok /ez vonatkozik a telefon felemelésére, és a barátok feltárcsázására, szülinapokra, névnapokra, házassági évfordulókra/
- eléggé magamba fordulós típus vagyok, és egy ideje nehezen viselem, ha látogatót kell fogadnom /bizonyára a kismamaságomból következik, hogy beszűkült az életem, de ez nyilván nem mentség/
Most senki ne próbáljon mérleget állítani, mert egyből úgy tűnne, hogy mennyiségre mennyire ajnározom magam. Holott a negatívumaim messzemenően verik az erősségeimet. És ez rémes. Szembe kell néznem minden rossz tulajdonságommal, őszintén, és ha nem is sikerül megváltoznom, meg kell próbálnom Isten segítségével növekedni. Hiszen valószínűleg ez az oka, hogy most, a legnagyobb szomorúság közt majdnem egyedül maradtam.
Igaz, csak majdnem. Vannak egyen-ketten, akik kitartottak. Ők azok, akik talán úgy szeretnek, ahogy vagyok. A hibáimmal, a feledékenységemmel és a hülyeségeimmel együtt. Elfogadnak és fogják a kezem. Gondolok itt a férjemre, aki a legeslegjobb barátom, vagy amerikai barátainkra, akikkel együtt húzzuk az igát a misszióban. Vagy a családomra, akik kicsi koromtól fogva ismernek, és soha nem fordítanának hátat nekem. Ahogy én sem nekik.
A téma egyébként azért merült fel bennem ma éjjel, mert van egy kedves "barátnőm", aki habár tudja, hogy elveszítettem az édesapámat, még egy részvét-sms-t sem eresztett meg, és nem tudom mire vélni. Pedig két hete történt immár az eset. Nem erőszakolom magam senkire, nem futok olyan szekér után, ami nem szívesen vesz fel, csupán nem értem. Úgy érzem, én megtettem volna érte, amire vágyódtam. Csupán egy sms, vagy egy kedves hívás, hogy gondolok rád és imádkozom érted... - jójó! mondhatjátok, hogy épp fennen írtam, milyen feledékeny vagyok felemelni a telefont, de ilyen esetben soha, de soha nem felejtettem még el senkit. Fáj. Nem ítélkezem felette, de nem értem őt. Rosszul esik.
Talán csak azt kaptam vissza, amit adtam.
Jó lecke ez a számomra. Egyrészről ez az eset is rávilágít, kik az igazi barátai az embernek, másrészt megtanít arra, hogy alaposabb önvizsgálatot kell tartanom, és jobban oda kell figyelnem másokra. Hogy legalább legközelebb, mikor a másik kerül hasonló helyzetbe, foghassa valaki a kezét. Én.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://remenyblog.blog.hu/api/trackback/id/tr601368077
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek