Átadom neked…  

Messziről érkezett

Vándorként jöttem,

Barangoltam sok éven át,

Nehéz terheket

Cipelve róttam

A néptelen utca porát.

Fáradtan pihentem,

Ha fárasztott a lét,

Nyűg volt minden perc.

Nem volt árnyék fejem felett,

Szakadtan jártam,

Mint egy kis árva lelenc.

Mamától kértem tejet,

Ha éhét jelezte gyomrom,

Szomjam a patak oltotta el,

Mint vándornak, csak időnként

Jutott eszembe egy pillantást

Vetni az égre Fel!

Időnként hallottam egy Hangot:

- Én gyermekem! Gyere Haza!

–  Ó, hagyj már békén! Hess!

Legyintettem félre a szót,

Te nem létezel!

Másvalakit keress!

S én konokul mentem tovább,

Úttalan utakon, ki tudja merre.

Céltalanul és vakon kóboroltam.

Időnként útjelző tábla jelezte:

Arra keskeny, erre széles az út.

S immáron mindent eltékozoltam.

Mit tehet a vándor, ha

Újra hallja a Hangot,

Mely a veséjébe lát?

Gyere haza, drága gyermek,

Alig várom már jöttödet!

Hát – megadja magát!

Most itt vagyok! Uram és Megváltóm

Hallom a Hangot, és tudom,

Hogy értem és nekem szólt,

Hogy minden, ami a Golgotán

Történt, miattam,

Értem volt!

Átadom neked, mit senkinek még

A legféltettebb kincsemet,

Melyet féltve őriztem, híven.

Senki nem méltó rá, csak Te,

Fogadd el, ajándékom,

Leteszem Lábad elé a Szívem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.