Nem szánom címlapra, amit írni készülök, bizonyára nem is kerül majd oda, ám jólesik kiírni magamból az örömem azzal kapcsolatban, amit érzek anyu és apu látogatása miatt. Írtam már, hogy nagyon nehezen viselem a távolságot, ami elválaszt tőlük, a telefonos kapcsolatot, ami az egyetlen lehetőségem, hogy hallhassam a hangjukat, de most, hogy végre meg is ölelhettük egymást, ennél szebb dolgot elképzelni sem tudnék.

Furcsa, hogy amennyit régen gyepáltuk egymást az édesanyámmal, amennyire bosszantotta aput a megtérésem 11 évvel ezelőtt, és az új életforma, ami ezzel együtt járt, mostanra egész megbékéltek a helyzettel. Na, ez persze nem azt jelenti, hogy most már minden happy! Sajnos még most is a világban vannak, de látok apró jeleket, rezdüléseket, ahogy Isten nyitogatja a vaspáncélt anyukám szíve körül, ami elzárja a mennyei szeretetet tőle. Az elmúlt napokat olyan békességben és szeretetben töltöttük, hogy még magam is csodálkozom. Holott ezért imádkoztunk az érkezésük előtt.

Aztán ott van még az a sok-sok szépséges dolog, amivel megáldott Isten rajtuk keresztül! Pali és én úgy érezzük, most van számunkra Karácsony. De a leggazdagabbak nem amiatt a sok ajándék miatt vagyunk, amit a kezünkbe foghatunk, megtapinthatunk vagy felvehetünk! Az az elmélyült, letisztult, kicsiszolt gyémánt-kapcsolat, ami kialakult közöttünk az igazi meglepetés. Isten gazdagon és bőségesen elárasztott minket jóságával ebben a néhány napban. Túlcsordul a szívünk a hálától!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.