A legújabb kor beköszöntött, ismét megállapíthattam hihetetlen modern világunk fantasztikus "haladáson" ment át. Nem csak a technika fejlődött, és az emberek hidegültek el egymástól, de a hitünk is "fejlődött", bár minden relatív, ahogy Einstein barátom is megmondta, kérdés ki mit ért fejlődés alatt. Istenről ezerféle elképzelés van, egyesek szerint egy kaporszakállú villámdobáló, haragvó úr, aki fenn ül egy fellegen, mások szerint egy önműködő automata, Akinek, ha bedobunk egy húszast, kiadja a választ imádságainkra. Megint mások úgy vélik, hogy Isten elfelejtette az embert, vagy hogy annyira sok a dolga, hogy nem ér rá minden emberre egyen-egyenként. Sokan sok karú, ezerarcú szobornak hiszik, megint mások állatokat vagy tárgyakat tisztelnek istenként. Vannak többistenhívők, de vannak szép számmal ateisták is. Mindezek közben azonban hol marad Isten?  Elfelejtett volna minket embereket? Mit tesz Isten napjainkban? Vajon érdeklik még az imádságaink?

Az ember kereső lény. Keres, igyekszik enyhíteni a lelke kínjait, hogy betöltse valamiképpen fájdalmas vágyakozását valamilyen szellemi élmény felé. Akármilyen furcsán is hangzik, bizony ez teljesen normális, hiszen maga Isten helyezte a szívünkbe ezt a szűnni nem akaró epekedést Felé, úgy is fogalmazhatnánk, hogy mindenki bensőjében van egy Isten alakú űr, amit csak Ő képes betölteni.

De mi emberek fantasztikus módon meg tudjuk ezt oldani a mi módszereink segítségével, úgy hogy  már annyira "modernek" vagyunk, hogy megalkotjuk a robotok és high-tech építmények mellé saját, külön bejáratú istenünket is. Legyen Ő is olyan, amilyennek mi szeretnénk. Persze. Mi vagyunk a saját életünk irányítói, meg tudjuk csinálni! Let's do it!

Frankó. Isten aztán ennek érthető módon nem örül, sőt kimondhatatlanul szomorú emiatt. A mai kor reform embere pedig elégedetten dől hátra kényelmes bőr karosszékében fárasztó munkanapja végén, és úgy véli, ura az életének.

Odáig süllyedtünk mi emberek, hogy ciki, szégyellnivaló lett, ha valaki keresztyén, ha Buddhák és egyéb idolok helyett csupán egy egyszerű fa keresztet rejt a ruhánk. Mert hogy azt is rejtegetjük, vagy ellenkezőleg, arany, gyémánt berakásokkal viseljük nyakunkban, kigombolt, szőrős mellkasunkon fityegve.

Pedig a kereszt nem nyakék! Sőt. A rómaiak szörnyű kivégzőeszköze nem poén, Jézus, az én szeretett Uram függött rajta egykor, és halt kínhalált értem. Mégis, még ebből is faraghatunk viccet, verhetjük a mellünket - büszkén -, hogy mi ateisták vagyunk. És Isten emiatt még szomorúbb.

Annyira modernek lettünk, hogy a Bibliára azt mondjuk, hogy kódolt üzenetet rejt, meg hogy angyalok járnak-kelnek a világban, hogy ők üzenjenek az embereknek, Istennel azonos rangban! Angyali üzenetek címen tanfolyamok hirdetik az okkult, helytelen, pokol felé vezető tévutat. Mégis, ez sokkal népszerűbb, mint az egyszerű kereszt, ahol Jézus szenvedett értünk. Könnyebb elhinni bonyolult tanokat Buddha, Krisna, és egyéb vallást hirdető emberek szájából, mint térdre hullani azt mondani: Hiszek, Uram!

Könnyebb vezekelni, jócselekedetekkel próbálni kivívni Isten jóindulatát, szeretetét, hogy talán majd így a mennybe juthatunk egyszer... holott csak ennyit kellene szólnunk: Hiszek, Uram! - és miénk lehetne a menny.

Isten ingyen adta oda az örök életet, és drága áron váltott meg bennünket. A vér, ami a Golgotán kifolyt, azért ontatott ki, hogy ránk nézhessen és lehajolhasson értünk végre. A bűnünk miatt addig ezt nem tehette meg, de megtörtént az engesztelő áldozat. Ez a kedves, sokak által is elismert személy pedig önként vállalta értem, és érted a halált. Neki nem volt ciki a Golgota. Nem volt számára ciki a töviskorona és az ütlegek. Meghalt. Értem. Érted.

Nem értem, miért lenne számomra vagy bármely, a Biblia Istenében hívő ember számára kínos vagy szégyellnivaló az Evangélium! Én nem szégyellem. Jézus mondja:

"Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom az én mennyei Atyám előtt."

                                                                                    /Máté evangéliuma 10: 32-33/

Jobb, ha hozzászoksz, kedves Olvasó, hogy írni fogok Jézus Krisztusról , nagy szeretettel és odaadással. És mindezt azért teszem, hogy Élhess. Hogy hallhasd azt az üzenetet, amit hallanod kell, Tőle. Nagyon-nagyon szeretnek téged, nem muszáj hinni benne, attól még a tény, az tény.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.