Tegnap az egész napot Berekböszörményben töltöttük a családdal, ahol délelőtt gyerekszolgálatot vezettem, "Lulu bohóc" bohóc ruhát öltött, és tanította a kicsinyeket. És bár nem volt túl sok gyerek, de mégis úgy látom, hogy Isten nagyszerű alkalmat kanyarított ki belőle. Arról a bizonyos "Hídról" tanítottam a gyerekeknek, amiről Pintér Béla nem is olyan régen írt egy gyönyörű dalt, ami összeköti az emberiséget Istennel, ami összeköti az embert a mennyel, és kimenti a pokol és a sátán karmaiból.

Meséltem nekik egy kisfiúról, Marciról, aki nagyon szeretett barkácsolni, így a szülei vettek neki egy "játék-barkácskészletet". Mikor valami otthon elromlott, ő rögtön ugrott, és apukájával sebtiben segített fúrni, faragni, kalapálni vagy fűrészelni...

Egy nap az apukája nagyszerű hírrel lepi meg a családot, nyaralni mennek, mégpedig Argentínába, egy dzsungel-szafarira! Mindenki nagyon örül, és gyorsan összecsomagolnak, majd elutaznak. Egyik nap egy dzsungel-túrára érnek, és amikor már jó hosszú utat megtettek, egy hatalmas vízeséshez érnek, amelyen egy híd ível át. Ám a híd a legutóbbi nagy vihar után megrongálódott, kettétört, és úgy tűnik, sajnos vissza kell fordulniuk. Marci nagyon elszomorodik, de aztán támad egy ötlete! Előkapja a hátizsákjából a játék-barkácskészletét, és keres jó hosszú faágakat. Az anyukája csak csöndben nézi, miben mesterkedik kicsiny fia, de nem szól. Csak mosolyog. Marci meg "fűrészel", kalapál, fűrészel, kalapál, de egy óra leforgása alatt alig csak egy méteres "hidat" sikerül összefabrikálnia. Bánatosan felsóhajt, mikor látja, a műve milyen rövidke a hatalmas, mély szakadékon átívelő, összetört hídhoz képest. Az anyukája azzal vígasztalja, hogy visszafelé a táborhely felé mesél neki egy történetet egy ennél is sokkal nagyobb Hídról, amit Valaki Egyszer nagyszerű módon megjavított.

A történet tehát így folytatódott, miközben visszafelé indultak a sátortáborba:

Marci kicsi fiú. Mint minden ember a világon, kicsinyek vagyunk, Istenhez mérve magunkat. Isten viszont hatalmas és Szent. Olyan tiszta, hogy meg sem bírnánk állni a jelenlétében, ha szemtől-szemben találkoznánk vele. Az ember annyira bűnös, (természetesen a BŰN-ről is szót ejtettem és elmagyaráztam, mit is jelent), hogy soha nem érhet át a túlsó partra, a mennybe, valamilyen mennyei megoldás nélkül. Isten és az ember közt is húzódik egy nagy szakadék, ami áthidalhatatlan, és ezt ember emberi kézzel, ésszel képtelen felépíteni. Megpróbálták már sokan a következő módokon:

- gyülekezetbe járással

- jócselekedetekkel

- Biblia olvasással

- bemerítkezéssel

- adakozással

Ezek nem rossz dolgok, szükségesek és elengedhetetlenül fontosak - egy HÍVŐ - számára, és nem egy vallásos köntösben elrejtőző elveszett ember számára, aki teszi ezeket az üres cselekedeteket valódi hit nélkül. Hiába teszi valaki ezeket a dolgokat, Istennél a kegyelmet nem lehet megvásárolni ezekkel a cselekedetekkel, mert nem a cselekedet üdvözít, hanem a hit. Szóval Isten maga volt az, aki az ember segítségére sietett, és Ő maga épített egy hidat az ember és Közte. Mégpedig úgy, hogy elküldte a menny legjobbikát, Jézus Krisztust, az Egyszülött Fiát, hogy a Vére által, a Kereszt által átívelhessen a híd az embertől a mennybe. A Híd a Kereszt. És nem kell érte semmit tennünk, hogy üdvösségünk legyen, hiszen Jézus már mindent elvégzett a kereszten helyettünk, megbocsátotta a bűneinket, nekünk csak el kell fogadnunk az Ő ajándékát, akár a szülinapunkon egy szülinapi ajándékot. Csak el kell venni az Ő kezéből. És átsétálhatunk azon a bizonyos Hídon, és ez a Híd nem fog leszakadni soha, biztonságos, nem ingatja meg semmiféle vihar, semmiféle földrengés vagy árvíz... örökkévalóan összekapcsolta az embert Istennel.

Szóval a gyerekalkalom nagyszerű volt, még játszottunk is a gyerekekkel odakinn, foci, vizes játékok, miegymás, meg kézműveskedtünk is, és úgy láttuk, a csemeték is nagyon élvezték! Ez volt a cél! Az Evangélium hadd terjedjen, hadd ültessük el a kis szívükben már ebben a korban! Dicsőség érte az Úrnak!

Délután úgy gondoltam, hogy elérkezik végre a pihenés és a vasárnapra készülés időszaka. De Isten mást tervezett! Ahelyett, hogy otthon maradtam volna - erős volt a kísértés rá, mert rettentően kimerültem a gyerekszolgálat után - , a délutánt is Berekböszörményben töltöttem, a Baptista gyülekezetben, a felnőtt evangelizáción.

Már a terembe való belépéskor éreztem, hogy nagyon súlyos és jó értelemben, de "folytogató" a Szent Szellem jelenléte. Alig tudtam palástolni a feltörni készülő könnyeimet. De bírtam uralkodni magamon, és csak imádkoztam a gitárosunkkal, hogy az Úr Szelleme végezze el azt a munkát rajtunk keresztül, amit szeretne és áradjon ki! Hát, azt hiszem, kétségtelenül megtette, amit kértünk, sőt felettébb! Valóban alig tudtam állva maradni, annyira súlyos és csodálatosan félelmetes jelenlét-felhőbe kerültünk a dicséretek alatt, amilyenben már nagyon rég nem volt részem. Tapintani lehetett a teremben Istent! A torkomban dobogott a szívem, de csak énekeltem, és nem láttam mást magam előtt, csak a "trónuson ülő" hófehér ruhájának a szegélyét... Csodálatos volt!

Mikor leültem, még mindig remegtem, és a teremben néma csönd volt. Majdnem zokogni kezdtem, de valamiért az Úr nem engedte, hogy szabadjára engedjem a könnyeimet. Akkor még nem értettem miért, de engedelmeskedtem neki. Lassan éreztem, hogy enyhül a rám nehezedő súlyos jelenlét, és felsóhajtottam.

Amerikai lelkészünk hirdetett igét, és egy kedves barátnőnk tolmácsolt. Ám amire nem számítottunk, a leányzó néhány mondat után majdnem elájult, rosszul lett, és két pillanat múlva már a pulpituson találtam magam és fordítanom kellett. Hónapok óta pihenőn voltam, a kisbaba miatt, hiszen túl leterhelt voltam már így is, csak fél éves a kisfiam, és ennek ellenére is két szolgálatot viszek minden alkalommal legalább, de most! De most...! Hát nem tudom, hogy sikerült, valószínűleg azért, mert nagyon gyengének és alkalmatlannak éreztem magam tegnap, hogy még ezt a szolgálatot is átvállaljam, és az Úr ilyenkor tud igazán erős lenni bennem és használni, de megdicsőítette magát, és sikerült átadnom az Úr üzenetét, ahogy a Szent Szellem kívánta. A súlyos jelenlét megint visszatért rám és a Pásztorunkra, de most a számra adott szóval gyengéden segített "bice-bócaságomon", és úgy pergett a nyelvem, hogy még magam is meglepődtem! Olyan igeversek jutottak eszembe pontos magyar fordításban, anélkül, hogy kikerestem volna  a Szentírásból, amikről nem is sejtettem, hogy tudom kívülről.

De mégis... Nem figyeltem, hányan nyújtották fel a kezüket a végén a meghíváskor megtérésre, mivel én magam is behúnyt szemmel imádkoztam, miközben fordítottam. De azt tudom, hogy jópáran. Nem tudom, hányan imádkoztak valójában, hogy szeretnék az Urat befogadni a szívükbe és új életet, a Szent Szellem jelenlétét az életükbe, de azt hallottam, hogy sokan.

Nagyszerű dolog volt ebben a valóban üres állapotban az Úr edényének lenni, hogy Ő túlcsordulásig tölthessen. Nagyszerű dolog, mikor Isten jelenléte ilyen közel jön az emberhez, és az Úr tudta jól, mennyire vágyódom erre. Pedig mondhatnánk, hogy ez  "csak egy egyszerű baptista gyülekezet"! De az Úrnak olyan mindegy! Kitölti Ő az Ő kedves Szellemét - ha akarja - egy kocsmában is, vagy egy füves mezőn, a konyhában mosogatás közben, nemhogy egy Istenre éhes gyülekezetben!

A mennyben már nem lesznek gyülekezetek. Nem lesz majd katolikus, református, baptista, pünkösdista szekció! Ott csak a Krisztusban hívők lesznek. A Reá éhes, vágyódó szívű, szerelmes gyermekek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.