Vannak nők, akik minden határt eltörölnek, ha arról van szó, hogy a szeretett férfit az oldalukon tartsák. Még annak árán is, hogy testileg-lelkileg a sárba tiporják őket. Hogy nem egyebek a másik számára, mint lábtörlő, amibe még a saras lábát sem törli bele a másik.

Szomorú és fájdalmas.

Vajon gyávák? Vagy gyengék? Vagy túl rózsaszínű a szemüveg a szemükön?

Vajon hány pofonnak, ütésnek kell még elcsattania?

Vajon hol a határ, a testünk hány százalékát nem bűn, ha kék-zöld folt borítja? Vagy ha olyan helyen van, ahol nem láthatják mások, nem is számít?

Vajon mit gondol a bántalmazott nőkről Isten? Azokról a nőkről, akik mindennek ellenére mégis a férjük mellett maradnak és kitartanak? És netalán az életük is veszélyben forog nap, mint nap?

A nő a hibás vagy a bántalmazó, jelen esetben a férfi?

Merthogy vannak olyan helyzetek is, amikor a bántalmazó a nő és a bántalmazott a férfi.

Itt is rémes a helyzet.

Vajon bűn e a büszkeség egy ilyen esetben?

Bűn e felemelt fejjel kisétálni az ajtón, fogni kutyát-macskát, gyerekeket, és azt mondani: Áldjon meg az Úr téged, Isten veled! ?

Léphetünk e lelkiismeret-furdalások nélkül?

Ha nem lépünk, vajon a tükör fog e még baráttá válni a számunkra?

Isten gyógyító Isten, a szívek és lelkek orvosa. Minden sebre gondja van, a testiekre és lelkiekre egyaránt.

És kegyelmes.

A döntést ennek mérlegelésével kell meghozni. Ha bárki ilyen helyzetben találja magát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.