Az ember 21 évesen nem gondol a halálra. Főleg nem hívőként, hanem nagykanállal akarja élvezni az Életet, házasodni akar, gyerekeket, szolgálni Istent, valami maradandót hátrahagyni a világnak. De 2003 nyarán úgy tűnt, hogy a dolgok nem akarnak jóra fordulni. Sőt, ijesztő fordulatot vesznek egy kedves, fiatal és életvidám fiatalembernek az életében, aki muzsikustársam, szolgatársam és tiszteletbeli öcsém egyben. Róla szeretnék most írni. Stanzel Balázsnak hívják.

Mindig is könnyen barátkoztam az olyan emberekkel, akik igazi zeneértők, és csodálatos muzsikusok. Nem utolsósorban szeretik az Urat. Baluval hamar megtaláltuk a közös hangot, hosszú órákat tudtunk eltölteni együtt a gitárjainkkal, hangukkal Isten előtt, és csak imádtuk Jézust. Születtek dalok is ezekből az együttlétekből, de többnyire inkább az imádat kötött le minket, és a rácsodálkozás Isten szépségeire. Fiatal kora ellenére különös bölcsességgel áldotta meg őt a Teremtő, akkoriban 21 éves volt csupán.

A nyári gyülekezeti missziós táborban alkalmam nyílt vele együtt szolgálni a dicsőítés-szolgálatban, ami nagyon megtisztelő volt, ám nap, mint nap megjegyezte, hogy nincs jól, fáj a háta. Imádkoztunk érte, vele, majd a tábor végén hazautaztunk. Mivel ő pesti, mi meg akkoriban Jászberényben szolgáltunk a férjemmel, így pár hétig semmi kapcsolatunk nem volt egymással, főleg abból az indokból kifolyólag, hogy mi el voltunk foglalva az esküvőnk szervezésével, ami a hetekben volt esedékes, Baluról meg úgy tudtuk, hogy ezerrel dolgozik. Tévés volt, egy népszerű kereskedelmi csatornán, de a kamerák mögötti világban. Mikor felhívtuk két hét elteltével, megdöbbentő hírt közölt velünk. Most műtötték. A hátfájásával megkereste az orvosát, aki rögtön beutalta mindenféle vizsgálatokra. Rövid úton kiderült, hogy rosszindulatú prosztata-rákja van. Négy hetet adtak neki az orvosok, talán a kemoterápia és a sugárkezelés lassíthatja a folyamatot, mondták óvatosan az orvosok. Nagyon szomorúan teltek az utána következő napok, nem tudtam, mit tegyek. Kezdjem gyászolni, búcsúzzak el tőle, vagy imádkozzam érte. Annyira sokkolt a hír, hogy az én drága barátom meg fog halni, hogy eszembe sem jutott napokig, hogy Isten a Gyógyító, és hogy Hozzá forduljak. Pali rázott fel egyik reggel, aztán megfogtuk egymás és az Úr kezét, és imádkozni kezdtünk érte. Ezt tette még több ezer más keresztény is ebben a viharos időszakban. Sorra jöttek az e-mail-ek és sms-ek Balunak, hogy imádkoznak érte. Hála az Úrnak!

Megdöbbentő volt az is, hogy akárhányszor felhívtuk Balut, mindig a hála és csodálat áradt  a szavaiból, pedig tudtuk, hogy rettenetes fájdalmai voltak. A rák gonoszul terjedt, dacára a kemoterápiának, és minden orvosi jótéteménynek. Csak Balu Isten iránti szeretete, imádata volt egyenes arányban a daganatok terjedésével és növekedésével. Ő mesélte, hogy egy reggel aztán betolták a "tepsit" is a szobájába, és bár annyira erős fájdalmai voltak, hogy a szemét sem tudta nagyon kinyitni, de végighallgatta, hogy a nővérek sorra búcsút vesznek tőle. Fel volt készülve arra, hogy Isten Hazaviszi.

Ám, valami nagyszerű dolog történt. A dokik sem értették, nincs rá racionális magyarázat. Egyik reggel - mert mondanom sem kell, hogy azt a bizonyos tepsit ki is tolták nyomban, mert szerencsére mégsem volt rá szükség, a vizsgálatok azt mutatták, hogy a daganatok kezdenek visszahúzódni és eltünedezni. Balu elkezdett jobban lenni, lábra állni, csökkent a fájdalma, evett, és visszanőtt a haja. Sokan szkeptikusan legyintettek erre, főleg az orvostársadalom, hogy ez csak az a bizonyos rövid ideig tartó felüdülés a vég előtt. Isten azonban nem így gondolta. Felhasználta ezt a rémes betegséget arra, hogy valami még nagyobb születhessen belőle. A műtét és betegség következményeként Balunak azt mondták, hogy soha nem lehet gyereke. Fájdalmas hír volt ez is számára, hiszen imádta a gyerekeket, de hálás volt Istennek már csupán azért is, hogy él. Ahogy egészen jól lett, valami csodálatos történt. Új álom volt születőben, már nem a saját álmait álmodta, hanem Istenét. Nem ment vissza a tévéhez dolgozni, pedig jól megfizették, és ígéretes karrierje volt. Odaadta az életét egészen Krisztusnak, és csak ment gyülekezetről-gyülekezetre, városról-városra, és hirdette, hogy Isten milyen kegyelmes volt hozzá, és milyen csodálatos Istenünk van. Sok százan fogadták be az Urat a szolgálatai nyomán.

Kb. két évvel ezelőtt megismerkedett egy szintén rákból felgyógyult kedves, amerikai lánnyal, és összekötötték az életüket. De a csodák nem értek véget az életében, a gyönyörű feleség mellé egy szépséges kislányt is adott nekik Isten, nemrég megszületett drága csöppségük, Joella. Mindannyian jól vannak, egészségesek, és Pécsett élnek. Balut lelkipásztorrá kenték fel, így mostmár egy nagy és hálás gyülekezet vezetése a feladata.

"Mert nékem az élet Krisztus, a meghalás nyereség." Filippi 1:21

Az alábbi linkre kattintva bővebben olvashattok róla weboldalukon. Ajánlom figyelmetekbe szeretettel:

http://www.golgotabudapest.hu/content/blogcategory/185/376/lang,hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://remenyblog.blog.hu/api/trackback/id/tr971368187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása