A XXI. századi ember nagyon modern. Előrehaladott, komoly és fiatalos, sosem fárad el, mindig a karrierjét építi, egyszerre telefonál, szül és bonyolít le többmilliós üzleteket, ide fut, oda szalad, közben alig eszik, de azt mindig egészségeset... Szuperanyuk, Szuperapuk, Szupernagyik és Szupernagypapik lettünk, ráadásul még az öregedés sem foghat ki rajtunk, mert ugye a legmodernebb arcbőr-fiatalító készítményeket kenyeceljük magunkra. Örökké élünk... De kivel és milyen formában?

A nagy modernizáció korában elfelejtünk valami nagyon fontosat: hogy mikor eligazgattuk azt a többszáz fős céget, mikor átvettük hetedik diplománkat, mikor kifogtuk a legnagyobb cápát a Karib-tengerből, mikor megmásztuk a Mount-Everest-et, mikor tábort ütöttünk a Titicaca-tónál, kimaradt valami nagyon fontos az életünkből. Az értelem.

Házasság... Nem túl divatos szó manapság. A legtöbben rettegnek még a szó hallatán is. Jujj, az kötöttség, meg felelősség, meg akkor nem tehetek amit akarok. Véget ért a bulizós korszak... - már akinél voltak ilyenek.

Ehelyett divatba jött az együtt élünk valakivel, a nincs kötöttség, nincs elkötelezettség, csak éljünk a mának, Carpe diem!

Pedig a házasság az élet rendje kellene, hogy legyen. Eredetileg Isten csodálatosra tervezte, egy örök szövetségnek, férfi és nő között. A keresztény házasság - amely valóban mély Isten /Jézus Krisztus/-hitből fakadt, és Benne köttetett, tartós, és titka az a bizonyos "hármas fonál", amiről a Biblia azt mondja, hogy "el nem szakad". Azért hármas fonál, mert a keresztény házasság nem csupán két ember, hanem két ember és Isten közt köttetik. Na, most természetesen nem azokról az ál-keresztény házasságkötésekről beszélek, mikor egyesek - magukat tévesen keresztényeknek hívó emberek - bemennek életükben először a templomba, és megkérik a lelkészt, adja őket össze, mert az "olyan szép"! Ettől égnek áll a hajam. Mi például - mivel a férjem lelkész - , el sem tudnánk képzelni, hogy két hitetlen embert Isten színe előtt összeadjunk. Ez bűn. Nekik először Istent kell megtalálniuk, utána lehet szó esküvőről, ami már igazán komoly elhatározás és szövetség lesz, feledhetetlen, igazi örömünnep.

Jogos azoknak az érvelése, hogy akkor nagyon sok ún. keresztény pár miért válik el? Nos, az én véleményem szerint már a fentiek is elég okot adnak a válásra, miszerint valószínűleg egyikük sem vette elég komolyan sem a mennyegző előtt, sem azután Istent, és hát Nélküle igazi kamikázé-dolog meggyűrűzve lenni. A másik lehetséges indok talán a hitetlenség, hogy nem bíztak eléggé Isten segítő kezében, és nem adták át a problémákat és terheket teljesen Neki. Isten igenis képes lecsendesíteni a háborgó tengert, még szellemi síkon is. Persze sok más egyedi eset is lehetséges, ezekről mindenkinek van bizonyára tapasztalata.

A "vadházasság"-gal sokan szimpatizálnak, pedig nem is sejtik, mekkora veszélyeket is rejt, sőt sokkal nagyobb veszélyeket, mintsem fel tudnánk mérni. Itt a bloggerben is számtalan olyan írás van, ami tele van szerelmi csalódásokkal, fájdalmas szakítások történeteivel. Szívből sajnálom, amiért emberek embereknek ekkora fájdalmakat okoznak. Holott ennek sem így kellene lennie.

Az együttélés és együttjárás fő veszélye az, hogy mikor testi kapcsolatba kerülsz a másikkal, szó szerint "egy leszel vele". Nem csak testileg, hanem lelkileg is eggyé váltok. Nem véletlen mondja azt az Ige, hogy "Ennekokáért elhagyja a fiú apját és anyját, és lesznek ketten egy testté" - a Mózes első könyvében. Mikor pedig szakításra kerül a sor, szó szerint kiszakítunk a másikból egy darabot, ami örökre velünk marad. Próbálj meg egy összeragasztott papírlapot kis száradási idő után ketté tépni. Nem tudod már szépen szétszedni, kitépsz a másik lapból is egy jókorát. Így van ez az emberi szívvel is. És utána aztán nem győzünk felkelni, lábra állni. De amilyen mazochisták vagyunk, már keressük is a következő személyt, akibe belemarhatunk, és aki új részt téphet ki belőlünk. És így tovább. Mire megöregszünk, vagy legalábbis elérkezhetne az ideje a férjhezmenésnek, nősülésnek, ezer sebből vérzünk, szkeptikusak, kiégettek leszünk, és arra a személyre, aki Igazán megérdemelné, már nem marad sem időnk, sem türelmünk. Egy nagy Mónika-show leszünk, holott Isten tálcán kínál egy valóban boldogabb életet.

Az én házasságom ilyen, bár nem felhőtlen természetesen, hiszen azzal, hogy az ember keresztény, a problémák nem szűntek meg, sem nem lettek kisebbek. De ha gondunk akad, mindig Isten elé vihetjük, az Ő kezébe tesszük, hogy oldja meg Ő, mert mi már képtelenek lennénk. Mindenkinek csak szívből tanácsolni tudom, hogy ha nem szeretné, hogy szíve élő céltáblája legyen mások kénye-kedvének, tegye inkább Isten kezébe házasságát, életét. Vele lesz olyan a házasság, amilyet megálmodott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.